Elérkeztünk arra a pontra, amitől valószínűleg már egy ideje félünk: a Disney annyira mesévé tette a Star Wars kibővített univerzumát, hogy ezzel kiölt belőle majdnem (!) mindent, amit a ’70-es években George Lucas az útjára indított. Jöjjön a kritikánk!

Az utolsó Jedik kritika – Az első Star Wars, ami összetörte a szívünket!

Az utolsó Jedikre két évet vártunk, közben gyászoltuk Han Solót, mégis ott volt a fény és a remény, hogy nélküle is tovább tudunk haladni a történetmesélésben. A nyolcadik rész ezt meg is teszi, hiszen itt már egyáltalán nem jöhet elő egyetlen olyan vád sem, hogy az eredeti történeteket másolja – mint elődje, Az ébredő Erő. Mégis, végig azt éreztük a két és fél óra alatt, hogy hiába tudtak merészek és bátrak lenni Rian Johnsonék, a túlzottan sok ötlet, mellékszál és kísérletezés közben valahol elmaradt az igazi SW-élmény.

Valószínűleg ez a film is ugyanannyira megosztja majd a nézőket, mint a hetedik felvonás, mégis ott hiába köszönt vissza haloványan Az új remény, az új karakterek fajsúlyosak tudtak lenni ebben a nagy galaxisban is. Megvolt a kémia és a tökéletes dinamika közöttük, miközben kellő humorral – és nem indokolatlan troll viccekkel – tarkították a sztorit. És legfőképpen: benne volt az űropera régi esszenciája az egészben.

Valahol lehet, hogy pont itt veszett el számunkra Az utolsó Jedik: nem kellett volna elválasztaniuk egymástól Rey-t, Finnt és Poe-t. Még épülniük kellett volna, egymást erősítve, így viszont – három szálra szétpakolva – eltűntek, elmaradt a mélység és az igazi katarzis a történetszálaikban. Sőt, a jelenlegi trió közötti valódi kötelék megalkotása is hibádzott.

Az utolsó Jedik kritika – Az első Star Wars, ami összetörte a szívünket!
 


Rey-t ott találjuk, ahol hagytuk: Luke-ot próbálja rávenni, hogy visszatérjen a Lázadókhoz – valamint, hogy tanítsa meg neki használni az Erőt. Finn és Poe pedig próbálják menteni a Lázadók flottáját: ki észvesztő légicsatákat vívva, ki új arcot – Sarah-t – maga mellé kapva, külön küldetésre indulva.

Az alapok jók lennének, ha nagyobb lenne benne a dinamika és egy picit tömörítenének. Igen, Mark Hamill egy zseni, és valószínűleg tényleg megérett rá 30 év alatt, hogy jedi mesternek mondhassa magát, azonban az Ahch-Ton (Porg sziget) zajló képzés indokolatlanul sok játékidőt kapott, miközben alig történik valami a szereplőinkkel.

Amikor tényleg eljutunk a nagy lépésekhez, ott végre mi is éreztük, hogy ez az a film, amit vártunk, azonban az ilyen pillanatok sokszor túl hamar véget értek, ráadásul valamilyen észveszejtően béna poénnal oldották fel a feszültséget.

Az utolsó Jedik kritika – Az első Star Wars, ami összetörte a szívünket!
 


Pedig ebben a szálban van ott leginkább a nyolcadik rész, és az egész Star Wars mondanivalója. Hogy mi is ez az Erő! Szinte mi is érezzük Rey-vel az egyensúlyt, a sötét és a jó oldal vonzását meditáció közben, ahogyan szétárad bennünk ez a megfoghatatlan valami… ott van! Éreztük! Azonban túl sok felesleges foszlányt fontak köré, így halvány kis láng maradt a sziget ködös levegőjében.

Eközben Poe Dameron vagány és vakmerő pilótája megkapja ugyan egy-egy gigászi küldetés erejéig a reflektorfényt, még mindig nem süt rá olyan erővel az a fénysugár, mint kellene. Finn-re ugyanez igaz, hiszen ebben a részben ráadásul még a humoros, gages kis kommentárjai is háttérbe szorulnak, miközben az ő – félig bemutatott karaktere mellett – valaki mást is be kell vezetni a kalandokba, Sarah-t – akivel SW Monte Carlóba utaznak kutakodni egy kicsit.

Finn és Sarah küldetése talán a legnagyobb katyvasz az egyenletben… itt érezzük a legjobban, hogy néha nagyobb hangsúlyt kapott egy-egy különleges lény kitalálása, mint maga a történet… pedig ezen a bolygón is akad részlet, ami többet érdemelt volna annál, mint ami adatott neki. Sőt, mondjuk ki: a hősök esendősége és a remény örökké pislákoló lángja itt lobban fel a legjobban, mégis előbb jut innen eszünkbe a kecskelóra hasonlító lény, mint ez.

BB-8 az egyetlen, aki képes mindenhol egyensúlyt és vagányságot hozni az Erőbe.
 

Az utolsó Jedik kritika – Az első Star Wars, ami összetörte a szívünket!
 


Az ellenség, az Első Rend még mindig hisztis kisfiúk gyülekezete – Hux és Kylo kezet rázhatnak –, ráadásul ez sokszor a komikum forrása is. Pedig itt most már jó lett volna végre egy kis kraftot adni a srácoknak. Egy igazi kis sötétséget, hogy végre elhiggyük: ők azok, akiktől félnünk kell. De nincs így… A mellékszereplők is súlytalanok: Laura Dernt és Benicio Del Torót olyan hirtelen dobták bele a cselekménybe, hogy emiatt szinte egyáltalán nem tudunk kötődni hozzájuk.

Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy Rey és Kylo vonalát megnyitva még a Harry Potter világát is sikerült megidézniük, de ez most kivételesen nem bók. Kettejük kapcsolatában ott van a vibrálás, érezzük, hogy a kés élén táncolunk velük, itt is az arányokkal van a baj. Sok. Túltolt. Fele ennyi építkezéssel is elértünk volna ugyanoda!

Értjük, hogy világot építünk és tágítunk, hangulatot keltünk, de Rian Johnson és a csapata egy kicsit jótékonyan bánt a vágóprogrammal, sokkal több jelenet helye lett volna inkább egy extra dvd kimaradt snittjei között.

Az utolsó Jedik kritika – Az első Star Wars, ami összetörte a szívünket!
 


Ezek a hősök sajnos pont azért nem tudtak igazi hősök lenni, mert az igazán velős, lenyűgöző és fontos mondanivaló elveszett egy kicsit a túlszaladt körítésben. És lehet, hogy vannak és lesznek olyan rajongók, akiknek ez lesz a kedvenc filmjük – ők a szerencsések, hiszen valószínűleg képesek voltak fejben azonnal kiradírozni a felesleges részeket –, de nem lesz ezzel mindenki így. Sajnos nekünk sem sikerült.

Ennek pedig mélydepresszió és letargia lett a vége. Pedig akartuk. Nagyon!

 

Képek: Disney