Tom Cruise nem bír leállni, hiába volt óriási kudarc a Múmia-remake-je, nincs ideje ilyesmikkel foglalkozni. Nemrég fejezte be egy akciódús forgatás első fázisát, aminek most te is beleshetsz a kulisszái mögé.

Gyere és nézz be velünk a Mission: Impossible 6 forgatására!

Lassan már három hónapja tart Tom Cruise következő bevetésének forgatása, ami abból a szempontból is extra izgalmas, hogy állítólag a színész karrierjének eddigi legdurvább kaszkadőr mutatványát hajtja végre benne. Nem is meglepő, hogy a rajongók folyamatosan azt kérdezgetik a folytatás rendezőjétől, Christopher McQuarrie-től, hogy túl van-e már Cruise a sokat emlegetett jeleneten.


Úgy tűnik, hogy nem csak egyetlen ilyen felvétel vár Cruise-ra, hiszen a McQuarrie csupán ennyit válaszolt:

„Egy részén túl van!”


Ebből kiindulva, valamint ismerve az eddigi filmeket – a legutóbbi elején egy felszálló repülőgép ajtaján lógott ki a színész – el sem merjük képzelni, mikre számíthatunk majd a hatodik felvonásban. Cruise amúgy is híres róla, hogy kora ellenére is mindent bevállal, és nem szereti hivatásos kaszkadőrökre bízni a munkáját. Nem hiszed? Akkor nézd meg itt a legdurvább „bevetéseit”!


A forgatás nagy része jó ideig Új-Zélandon, a szent „Gyűrűk Ura vidéken” zajlott, ahol a direktor megannyi csodálatos fotót készített színészeiről. Ezek a képek pedig tökéletes bizonyítékai is annak, hogy kikkel is találkozhatunk majd a M:I 6-ban!

Az előző részben megismert Rebecca Ferguson mellett megkapjuk a mindig vicces Simon Pegget is, valamint visszatér Ving Rhames, Alec Baldwin, Sean Harris, valamint az Ethan Hunt feleségét alakító Michelle Monaghan is.


Új arcként pedig Henry Cavill-t is köszönhetjük a kém csapatban, aki állítólag Baldwin segédjét alakítja majd, és nem mellesleg a Jeremy Renner keletkezett űrt kell pótolnia a történetben. Renner ugyanis a Bosszúálló-filmek forgatásai miatt nem tudta elvállalni az akciófilm folytatását.

A történetről még szinte semmit sem tudni, az viszont tuti, hogy az egész stáb elbúcsúzott Új-Zélandtól, és most a jól ismert Londonba veszik az irányt. Úgyhogy rajongók irány Anglia!
 

Forrás: movieweb